Dorombos utazós kalandok

Dorombbal utazós blog

Nomád olimpia Belső-Ázsiában

2018. augusztus 28. - Szilagyi Aron

Ma én és Drabant Béla barátom - azaz a Zoord zenekar duósított- verziója elindulunk Kirgizisztánba, hogy a világ legnagyobb sportrendezvényén játszunk. Nem, nem sasokat fogunk röptetni, vagy döglött kecskékkel terveztünk focizni, hanem a megnyitóünnepségen és az azt követő World of Nomads Ethno Festiválon lesz fellépésünk. Elméletileg. Legalábbis nekünk ezt mondták. De bármi és annak ellenkezője is előfordulhat a poszt-szovjet sztyeppei területeken. 

A felkérés igen nagy vargabetűvel talált meg minket: Kirgizisztán tokiói nagykövete felkérte Leo Tadagawat (aki egyébként a japán ügynökünk és kedves barátunk), hogy állítson össze egy tucatnyi dorombosból álló szupercsapatot, akik játszanának a Nomad World Games 2018 megnyitóünnepségén. Kb fél éve felhívott Leo, hogy lenne egy ilyen felkérés én pedig azzal válaszoltam, hogyha nomád, akkor legyen már zsigeri-nyers-atom-moldvai-ösztön-nomád, azaz had jöjjön a Zoord . Elfogadták, elég nomád volt a szervezőknek. Végül duóban megyünk ketten Bélával. Kb. két hete tudtuk meg, hogy más magyarok is lesznek a rendezvényen, sőt egy teljes delegáció is érkezik, de más európai zenei közreműködő nem lesz rajtunk kívül. 

Ma Almatyba repülünk, holnap Kazahsztán egyetlen hangszermúzeumában lesz fellépésünk. Gondoltuk kb 3 héttel ezelőttig. Azóta ugyanis eltűnt a szervező, nem hallani felőle semmit, szóval lehet, hogy semmi nem lesz. Bármi előfordulhat. Ha a volt szovjet tagköztársaságok valamelyikébe utazol, akkor érdemes teljesen nyitottan kezelni minden helyzetet, go with the flow, majd lesz valahogy. Tervek lehetnek sorvezetőként, de komolyan nem kell venni őket. Egy biztos: Szeptember 7-én este a budai várban játszunk. Aznap indulunk haza. Addig mi lesz, majd meglátjuk. A blogot élményeinkről megpróbáljuk naponta vezetni. Milyen a kecskehús vegaként, bajszosak-e nők, lövöldöznek-e a levegőbe a férfiak, járnak-e még a 30 éves Ikaruszuk és érdemes-e Balatonalmádi helyett az Issyk-köl partjára menni nyaralni 2 gyerekkel és 1 Suzuki Swifttel. Természetesen minden fontos dorombos és néprajzi vonatkozást is dokumentálunk. Kövessetek!

Ha minden jól megy arról is beszámolunk, hogy mit nézett Orbán Viktor, Erdogan és társaik Kirgizisztánban, mert mi ott leszünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://doromb.blog.hu/api/trackback/id/tr1114207175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása