Jakutföldi utazásunk előtt mindhárman megpróbáltunk 1-2 kg felszedni (na jó, az én kiindulási állapotom ezt nem tette volna szükségessé, de mindegy), hogy legyen miből gazdálkodni a szervezetünknek. Az első állomás Moszkva volt, ahol kiaknáztuk a táplálkozási lehetőségeket, csakhogy felkészüljünk a szibériai télben történő kéthetes éhezésre: toltuk be a palacsintákat, túrósbuktákat, majd pedig a palacsintákat. Van az a mélyen gyökerező magyar felfogás, hogy amit megeszel, az már biztosan a tiéd, azt senki el nem veheti tőled. Magyarok vagyunk, nem? Így ehhez tartottuk magunkat. Főleg én, aki halmozottan hátrányos helyzetű vegetáriánus vagyok.
Amint a repülőnk leszállt Jakutszkban és elmentünk a szállásunkra (ami egyébiránt egy Tuyara nevű jakút tündér lakása volt és erre a 10 napra rendelkezésünkre bocsájtotta), máris reggelivel kezdődött a program: legalább 30 darab frissen sült palacsinta Nutellával és banánnal (nem eurocream, nem mogyoróskrém, nem mogyiálom, hanem gyári, eredeti NUTELLA tökéletesen sárga és érett costa ricai banánnal a tundra kellős közepén!!!). Indulásnak nem rossz, biztosan félrevezetés és az éheztetés csak ezután jön.
A következő programpont egy sajtótájékoztató volt. Itt sem kólaszörppel és Fornettivel gurigáztak (nem mintha bármi bajom lenne szülővárosom világmárkájával, sőt), hanem az erdőben szedett bogyókból készült szörpök, kumisz (lótej, amiből van alkoholos és alkoholmentes is), valamint szárított halak, különböző kenyerek és mindenféle állatok mindenféle akatrészei voltak az asztalon. Megjegyezném: nem gasztro témában tartottak sajtótájékoztatót, hanem a dorombos programokról.
Akkor még azt gondoltam, hogy ez az első nap varázsa és egyébként is a sajtó munkatársainak akartak villogni. Aznap még volt egy ebéd is, amire nem emlékszem, mert valószínűleg addigra az emésztőrendszerem delíriumos állapotba küldte az agyamat, de a vacsorára már kitisztultam: A legmenőbb helyi klubban volt koncertünk, a Vadkacsában (Dikaya Utka) a legmenőbb helyi sztárral (Zloi Mambet). Szóval a backstage egy nagyon menő szoba volt, bőrgarnitúrával, süppedős szőnyeggel, bársony tapétával és természetesen egy hatalmas étkezőasztallal középen.
Az asztalon pedig egy kisebb ménes apró miszlikre szedve és különböző módokon elkészítve: lópöri, lópacal, lósült, lóbélbe töltött lóvéres lótej. Köretek, ami rám vonatkozott: ízetlen fött krumpli, rizs, savanyúság, szeletelt paradicsom és uborka, reszelt répa, valamint az alagyinak nevezett fánkszerű izé. Na, abból én bármennyit meg tudtam enni. Tulajdonképpen kénytelen is voltam, ha jól akartam lakni. Ezen kívül Pepsi (egséz Oroszországban alig van már Coca-Cola az embargó miatt, ugyanis nincs gyáruk, a Pepsinek van orosz gyára), tea, kumisz, Kvas (ami egy kovászos ital, nem túl jó), valamint rengeteg morsz (ez egy piros bogyóból készült szörp). Betegre zabálták magukat a többiek, de én is határozottan kitettem magamért. Mint tudjuk, a magyar embertől azt már senki el nem veszi, amit megevett, valamint fel kellett készülni a ránk váró éheztetésre.
Nos, a hátralévő 9 napban ez pontosan ugyanígy, sőt még ígyebb folytatódott. Egymást váltották a hal- és lóorgiák, néha rénszarvassal tarkítva. Szanaszét zabáltuk magunkat. Felhízlaltak, kitömtek minket Szibériában. Ugyanis ha vendég érkezik, akkor mindent az asztalra tesznek, mintegy alternatívája a kinti hidegnek, és kint mocskosul hideg volt.
