Egyértelmű volt az a szándékom, hogy nem egyedül szeretnék menni Jakútiába, hanem meg akarom mutatni a doromb szerepét moldvai csángó népzenében, valamint át szeretném adni azt az élményt, amit az élő népzene és néptánc jelent. Miként reagálnak Észak-Kelet Szibériában a magyar népzenére? Meg tudjuk-e őket mozgatni egy moldvai táncházzal? Tudunk-e esetleg közös zenei produkciót létrehozni? Ezek a kérdések mind-mind foglalkoztattak.
Immár 10 éve együtt muzsikálok a Navrang zenekarban kedves barátaimmal, akik közül többel minden szerda este Kecskeméten moldvai táncházat is tartunk. Így magától értetődő volt, hogy zenésztársaim a táncházas, baráti csapatból kerülnek ki. Viszont azt is mérlegelni kellett, hogy háromnál többen nem mehetünk logisztikai és pénzügyi okok miatt. Kell ritmus, kell doromb és kell dallam.
Almási Krisztián, kiváló dobos barátom -aki egyébként szintén szerkesztője ennek a blognak és az utazós élményeinket ő veti majd képernyőre- azonnal igent mondott. Ő egyébként is Észak fanatikus: eltöltött fél évet Észak-Svédországban, de az nem volt elég hideg, így később Izlandra költözött, de nem Rejkjavikba, ahova minden normális ember menne, hanem a sziget észak-nyugati csücskébe, ahova csak kóbor izlandi pónik merik betenni a patájukat. Önkéntesként ott szervezte az idegenek beilleszkedését. Amikor mondtam neki, hogy szeretném, hogy a szibériai télben együtt koncertezzünk, azonnal felcsillant a szeme, hogy végre nem valami langymeleg izlandi télnek csúfolt valamiben kell izzadni, hanem az igazi és örök fagy országába megyünk.
Eredetileg Fekete Incit, a moldvai táncházak vezetőjét szerettem volna megkérni, hogy tartson velünk Jakutszkba, de azért nem tettem volna rá a fejem, hogy rábólint. A sejtésem bejött, ugyanis amikor Incinek megemlítettem, hogy akár mínusz 25-30 fok is lehet (az igazat persze nem mertem megmondani, miszerint szinte soha nincs november végén mínusz 35-nél melegebb), akkor az volt a reakciója, hogy valószínűleg elnéztem az előjelet: nem mínusz, hanem plusz 30 az, ahova ő vágyakozik. Így abban maradtunk, hogy mindenképpen szólok neki, ha Indiába, Thaiföldre, esetleg Ausztráliába megyünk muzsikálni.
Drabant Béla, a Flótás zenekar egyik alapítója, a Navrang citerása és hegedűse, kedves barátunk számára soha jobbkor nem jöhetett volna egy kis téli turné. A napi 26 órás pörgésből való kimozdulás reménye nagyon jól hangzott Béla számára. Az, hogy kifejezetten extrém körülmények közé megyünk, még motiválólag is hatott. A moldvai élményei, zenei soksznűsége, kiváló érzéke ahhoz, hogy hogyan kell zenéket felépíteni nagyon jól kiegészíti a csapatot.
Ekkor persze még egyáltalán nem volt biztos, hogy a jakút partner is örömmel fogadja azt az ötletet, hogy nem egyedül, hanem hárman mennénk. Másfelől egyenlőre semmilyen anyagi fedezete nem volt még az útnak, ami egyébként nem olcsó. Egy főre vetítve kb. 250.000 ft csak az utiköltség vízum, szállás, kaja, helyi transzport nélkül. Ahhoz, hogy egyáltalán be tudjuk mutatni ennek a felállásnak (dob, hegedű, doromb) a hangzását a szervezőknek, felvételeket kellett készíteni. Az akkor még kecskeméti, azóta már Budapesten működő Origó Stúdióban Boginál (Cserny Kálmán) készítettünk egy 6 számból álló demót Fekete Incivel és Krisztiánnal. Ezen moldvai táncdallamok vannak sajátos hangszereléssel. A zenekart a moldvai tánc után Sticának neveztük el. Miután elkészült, elküldtük a Dorombmúzeum vezetőinek, hogy hallgassák meg. Sokáig nem érkezett válasz, ugyanis 2014. augsztusában ők már készültek egy nagy európai körútra és nem volt igazán idejük érdemben reagálni a felvételre. Ennek ellenére én bíztam benne, hogy a jakút lelket is megérinti a moldvai zene.
