Tegnap alapos felkészülést követően indultunk útnak Belső-Ázsiába. Az alaposság természetesen jelen esetben is relatív: indulás előtt 2 órával Béla még könyékig olajosan egy kamion általam ismeretlen nevű alkatrészeit műtötte, én pedig próbaltam a város egyetlen népi ruhákat is árusító boltjában levadászni 2 olyan inget, amiben nem zavarnak azonnal haza magyarisztánba, ha meglátják rajtunk. Ezek után következett még a memóriakártyák, hegedűhúrok stb. beszerzése. Miközben én egy rémült zombiként rohangáltam Kecskemét random pontjai között felesleg dolgok után a gép indulása előtt két órával abban a tudatban, hogy még nem pakoltam össze semmit, kedves hitvesem a lényeggel foglalkozott: vegetáriánus férjének a rövidtávú túléléséhez szükséges élelmeket állította össze, úgy mint ropi, szotyi, vega paté, csoki, banán és a változatos ízvilágú szendvicsek, palacsinták. Mindez gondosan sorbarendezve várt a konyhaasztalon, mikor tébolyult állapotomban hazaérkeztem és egy pillantást követően egyetlen mozdulatommal belesöpörtem az egészet egy roppan ízléstelen háundemmes nylonszatyorba. Ez a nylonszatyor volt a túlélés záloga egy darabig.

A repülőúton Kijevből Almatyba az ülés alá helyeztem a szatyrot, mint a hozzám legközelebb eső pozíció, ahol ingóságaidat legálisan tárolhatod. Szerencsére nem volt szükség arra, hogy a szendvicsek alufóliából való kicsomagolásának szakrális mozdulatsorát megkezdjem, ugyanis egy közepesen ehetetlen, de húsmentes tésztaszerűség volt a kaja a gépen. Egyébként pontosan ugyanaz, mint 2 hónapja egy mésik kijevi járaton. 

Egy kedves kazah utitársam említette, hogy Almatyban mindenképpen menjünk el a Green Bazaarba, mivel ezernyi fűszer, gyümölcsök, zöldségek, virágok özöne vár ránk. Megérkezésünket és egy rövid alvást követően első dolgunk volt, hogy ezt a bazárt felkeressük. Vegetáriánusként nem tudok vidámabb napkezdést elképzelni, mint egy friss zöldségekkel és finom sajttal megtömött helyi kenyérféleség, amit esetleg még össze is sütnek. Mindehhez egy helyi gyümölcsökből facsart innivaló és egy finom kávé és indulhat a nap.  A Green Bazaar nevéből kiindulva tökéletes választásnak tűnt. 

Az épületet megközelítve már sejtettem, hogy nem a kazah öko-vega-bio-hipszter gasztroblogger mikroközösség becsábítása miatt nevezték Green-nek a helyet, hanem azért, mert valószínűleg még a szovjet időkben a festékgyárban kimaradhatott néhány hektó zöld festék, amit valahova fel kellett kenni és az elvtársak úgy gondolták, hogy az almati piaccsarnokra pont elég lesz, így ez már jó ideje zöld. A remény azért még élt bennem néhány lépés idejére, hogy talán nemcsak kívül  zöld, hanem szellemiségében is. Nos a remény a kapun belépve elillant. A hiú ábrándok helyét betöltötte az igen sokszínű húspiac váratlanul gazdag felhozatala. Tulajdonképpen, mintha egy háziállatokra szakosodott anatómiai konferencia aulájában szervezett termékbemutató és egy tanyasi állatsimogató romjai keveredtek volna össze valamikor a 60-as évek Szovjetúniójában. 

A csinos műanyag csipkés abroszokon ízlésesen el voltak rendezve a birkafejek, lógégék, nyuszilábak, kecskeszívek, marhanyelvek. Minden szépen, szakosan, katonás sorban. Az egyenfityulában és kötényben tüsténkedő kedélyes bábuskák pedig miután észrevették, hogy nem vagyunk helyiek, a szokásosnál is teátrálisabb mozdulatokkal töltötték a lóhurkát, bízva abban, hogy a reggelinket náluk költjük el.  Nem tettük. Muzulmán többségű ország lévén egyedül sertést nem láttunk, de nagyjából minden mást.

A sajtospultnál olyan sajttermékek voltak, amiről mégcsak nem is hallottunk otthon: száraz, tengeri szivacs kinézetű, sárga tevetejből készült valami. Ez nem volt egyébként annyira rossz, mint amennyire én tartok az ilyesmitől. Volt lósajt is, bár soha nem jutott volna eszembe sajtnak hívni egy kb 1 cm átmérőjű, szürke, sós-savanyú, ropogós gólyót. A szokásos kecske és tehénttejből készült dolgok is igen változatosak voltak. 

Nagyon szeretem a piacokat, nagyon klassz hely a Green Bazaar Almatyban, igazi poszt-szovjet, Belső-Ázsia feeling. Viszont ha vega vagy és az utolsó otthonról hozott összeszáradt kakaós palacsintát is megetted már, nem a Green Bazaar a te helyed. 

A vibráló, majd' kétmilliós város a styeppe és a Tien San határán minden bizonnyal holnapra is tartogat valamit számunkra, amit kiskunsági szubjektív szemszögünkből megtapasztalva ki kell írni magunkból.

Örülök, örülünk (Béla barátom, zenész- és utitársam is írni fog) ha olvasod, osztod, reflektálsz.