Lesznek majd kepek is, csak itt zero a feltoltesi sebesseg.  Olvassatok!

Munkatársunk élőben jelentkezik Kirgizisztánból, a Nomád Világjátékok helyszínéről.  A kapcsolásig szíves türelmüket kérjük. Ez nem egy nagy kérés innen nézve, a végtelen türelem országából. 

A kirgiz Balaton, az Iszik-köl (Issyk-kol) partján lévő méretes SZOT üdülő egyik sarkában íródnak ezen sorok. A Nomád Világjátékokra érkező sportolók és fellépő zenészek -ez utóbbiakhoz tartozom én is- rendezett sorokban vonulnak a kétméteres betonhópárduc domborművel ékesített menza-épület felé, miközben fejemben még mindig a tegnap esti megnyitó ünnepség élményei kavarognak.  Azon megnyitóünnepségé, amit Erdogan, Orbán Viktor és több más közép-ázsiai vezető is a helyszínen nézett meg. 

Egy japán szervezésen keresztül kaptunk meghívást erre a rendezvényre, hogy dorombozzunk, a zenekarunkkal fellépjünk. Következésképpen a magyar delegációhoz semmilyen módon nem kapcsolódunk. A magyar sportolókkal viszont találkoztunk egy rövid időre, de erről egy kicsit később. Egy zenésznek az alapvető létfenntartáshoz szükséges igények kielégítésén túl még egy jó hangbeállásra van szükség. Ez nekünk tegnap 10.00-ra volt tervezve. 10.30-kor beközölte a többszáz piros-sárga mackóban rohangáló önkéntes (inkább külföldieket őrző multifunkcionális tolmács-kém-bádigárd-börtönőr kislány, majd kifejtem ezt is), hogy nem megyünk sehova. A tó körül lévő egyetlen utat, kb. az M7-es és a régi hetesnek megfelelő fontosságú és forgalmú autópályát lezárták delegációk vonulása miatt. Hangbeállás nem lesz, máskor lesz, vagy valami, mindenesetre délutánig szabadság van.

Gondoltam kihasználom a hirtelen adódott szabad mozgás ritka lehetőségét és megtekintem az útzárat. Nos, az út nem volt lezárva, autók jöttek, mentek, néha egy elhúzott egy nagyon villogó rendőrautó, vagy egy katonai konvoj. Az út szélén, mindkét oldalon viszont 100 méterenként állt egy tányérsapkás rendőr. Ameddig a szem ellátott. Ez sapka átmérője inkább szombréró volt, csak a hőmérséklet volt hozzá mexikói, a hangulat kevésbé. Szerencsétleneknek a 30 fokban, a tűző napon kellett ácsorogni egy flakon víz és árnyék nélkül. 

Kb. 15 perce szemléltem már a posztkommunista szoft-diktatúrák állami ünnepségeinek közvetítéseiből ismerős látványt, amikor arra lettem figyelmes, hogy a SZOT üdülőnk közösségi betonplaccán a pirosruhások pánikszerűen rohangálnak és keresik a fellépő művészeket, akiket azelőtt negyed órával szélnek eresztettek, hogy azonnal indulunk hangbeállásra. Itt így mennek a dolgok: előre semmit nem tudsz, ha kérdezel, akkor vagy nem kapsz választ, vagy  egyszerre öt egymást kizáró választ is bemondanak. Egyedül azt tudod, amikor indulni kell valahova, valamiért, de azonnal. Majd a buszban indokolatlanul kell várni valakire, valamiért. Másfél órát.  Az eredeti uticélhoz képest egészen másfelé megyünk megmagyarázhatatlan okok miatt.

Útközben valóban belefutottunk egy útzárba. A megnyitóünnekségnek otthont adó Hippodrom lovasaréna előtt húzódó autópályát kb. 3 km hosszan teljes szélességben lezárták. Csak nagyon nagy fekete autóval, sok villogóval ellátott különböző járművekkel lehetett átmenni. Valamiért minket is átengedtek, de csak fém-, drog és mindenkeresést követően. Ha én közép-ázsiai állami vezető lennék, akkor minden bizonnyal nagyon imponálna, hogy errefelé még tudják, hogy hogy kell rendesen csinálni a dolgokat: kb. azt hozta a hangulat, mint amikor Putyin Budapestre látogatott, teljes lezárás, hadihajók a tavon, az ország összes rendőre az utcán (ők egyébként roppant barátságos arcok), hosszú vörös szőnyeg, amire százméterről rápillantani is vétek volt, monumentális lovasstadion (itt a ló a foci) kirgíz népi motívumokkal díszítve, a néptől teljes mértékben elválasztott, külön központi épületben lévő VIP-szektorral. 

A hangbeállásunk végülis megtörtént, ezt követően este mentünk vissza a megnyitó helyszínére. A stadion melletti térkövezett területen gyülekeztek a különböző nemzetek sportolói, képviselői. Itt találkoztunk a magyar csapattal is. Kb. 20-25 íjjász, lovasíjjász harci öltözetben, őkett lehetett látni minden MTI fotón. Mellettük viszont ott volt zöld válogatott mezben (Adidas) az a 25-30 sportoló, akik méltatlanul lemaradtak minden képről, videóról. Egyébként nagyon különleges élmény volt találkozni ennyi gyönyörű viseletbe öltözött emberrel a világ minden részéről. Néprajzosok paradicsoma volt a helyszín: baskír fuvolisták szevasztok, tuvai íjászok szevasztok, jemeni solymászok szevasztok, mongol lovasok szevasztok, kirgiz birkózók szevasztok, amerikai cowboyok szevasztok, madagaszkári nemtudomkik szevasztok, tádzsik döglöttkecskéértharcolók szevasztok. Az egész megnyitó ünnepség nagyon profi volt. A hangzás és a látvány nagyon rendben volt. Legalábbis amit saját leleményességünknek köszönhetően láttunk belőle. Ugyanis ebben az országban csak az a fontos, ami látszik és sajnos ez utóbbinak volt része az összes sportoló és a viseletbe öltözött résztvevők is: addig volt rájuk szükség, amíg végigvonulnak, végigvonulunk a közönség és az állami vezetők előtt. Lehet sikítani, integetni. A vonulást (kb. 500 m) követően el kellett hagyni a stadiont, így nem láttunk semmit az azt követő műsorból.

Jellemző a szervezésre, hogy a zenekarunk japán ügynökével a kirgiz szervezők összeállíttattak egy dorombos delegációt a világ legismertebb játékosaiból. A doromb kirgiz népi hangszer (is). A felvonulás végén bezsuppolták a kis csapatunkat egy mikrobuszba, így egy-az-egyben lemaradtunk arról a programról, ami legjobban érdekelt volna mindannyiunkat: az 1500 dorombosból álló zenekar fellépéséről. Észbontó: a világ különböző pontjairól idehoznak profi, elismert zenészeket, etetik, itatják, őrzik őket, azzal a reménnyel, hogy részesei lehetnek majd egy nagy közös produkciónak, de nem sikerült eddig túllépni a díszpintybe taszított szerepen. Sebaj, ma és holnap két különböző fesztiválon is játszunk, elméletileg.

Mindez persze nem látszódott a VIP-páholyból.

Ennyit a tegnap estéről, csobbanok egyet a bőrt bársonyosan símogató radonos Iszik-köl kellemesen hideg, 780 méter mély vizében. Hacsak nem jön a mellénk rendelt pirosruhás, hogy azonnal indulás van valahova, valamiért.

Amúgy Kirgizisztán varázslatos hely a maga hófödte kopár hegycsúcsaival, jurtáival, bájosan kaotikus utcaképével, iszonyúan kedves embereivel. Itt a magyar rokonságról, mint a legalapvetőbb evidenciáról beszélnek és úgy is viszonyulnak hozzánk. Legközelebb koncertbeszámolóval jelentkezünk.